Tools

Siemens HungarySiemens Hungary

Site ExplorerSite Explorer
Close site explorer

Hazai diákok kaptak európai elismerést

2015. december 11.

Europass Mobilitási Igazolványt vehetett át 18, a Siemens duális rendszerű szakképzésében tanuló fiatal december 10-én. A diákok 3 hetet töltöttek a Siemens németországi tanműhelyeiben, ahol szakmai ismereteik mellett nyelvtudásukat is fejleszthették. A finanszírozás az Európai Unió oktatást és képzést támogató Erasmus+ programjának támogatásával, a Tempus Közalapítvány közreműködésével valósult meg.

Az Europass mobilitási igazolvány azoknak a tanulóknak jár, akik az uniós tagországok bármelyikében szakmai gyakorlaton vettek részt. Az Európa szerte elismert oklevelet Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át a diákoknak.

„A tanulmányút azt a célt szolgálta, hogy a hallgatók a képzés végére a legmodernebb iparági technológiával kapcsolatos ismereteket, nyelvtudást és nemzetközileg is versenyképest szaktudást szerezzenek. Ez nem csak a Siemens, de a diákok számára is előnyös. Továbbá partnereink is profitálhatnak belőle, hiszen a Siemensnél arra is lehetőséget biztosítunk, hogy igény esetén külsős cégek számára képezzük a hallgatókat. ”– mondta Dale A. Martin, a vállalat elnök-vezérigazgatója.

A szakmai gyakorlat keretében 3 hetet töltöttek a Siemens mülheimi és duisburgi tanműhelyeiben, ahol többek között speciális hegesztési eljárásokkal, a német munkabiztonsági előírások, valamint a műhelyrend és –környezet kialakításának módszertanával ismerkedhettek meg. Emellett a legmodernebb CNC esztergák, marógépek, hegesztőkabinok, lánghegesztő állomások, satupadok, lángvágók és plazmavágók rejtelmeibe is beavatták őket.