Tools

Siemens HungarySiemens Hungary

Site ExplorerSite Explorer
Close site explorer

Sajtóközlemények

2019. május 8.

Tarolt a digitalizáció az idei Siemens Press Award hazai döntőjében

A Siemens regionális sajtóversenyének júniusi döntőjében Vass Enikő, az IT Busi-ness munkatársa képviselheti majd hazánkat

2019. március 25.

Új szoftverfejlesztési központ Budapesten

Ünnepélyes keretek között, Szigeti Ádám innovációért felelős helyettes államtitkár, Roland Busch, a globális Siemens AG technológiai és operációs vezetőjének, és Noah Steinberg, az épületet fejlesztő WING Zrt. elnök-vezérigazgatójának részvételével tették le a Siemens-csoporthoz tartozó evosoft Hungary Kft., Magyarország egyik legnagyobb szoftverháza jövőbeli székházának alapkövét. A március 25-én tartott ünnepségen részt vett továbbá Petényi István, az evosoft Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, illetve a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója Dale A. Martin is. A modern, budai épület várhatóan 2021 elején nyitja meg kapuit.

2019. március 4.

Március végéig lehet még jelentkezni az idei Siemens Press Awardra

• Az újságírói pályázat témája idén is a digitalizációhoz kapcsolódik: "A városok, az ipar és az energetika digitális jövője" • A pályázatok beküldési határideje 2019. március 31.• A nyertesek fejenként 1000 eurós jutalomban részesülnek• Jelentkezés és további információk a www.siemens.hu/pressaward2019 oldalon

2019. február 22.

A Siemens többmodulos E-House-megoldást szállít egy magyarországi vegyipari komplexumnak

• A Siemens hét egyedi kialakítású, többmodulos, közepes és kis feszültségű rendszerekkel felszerelt E-House-alállomás szállítására kapott megbízást• Elektromos áram biztosítása petrolkémiai komplexum üzemeltetéséhez• Költséget és időt megtakarító plug-and-play megoldás

2019. január 31.

Újságírók, figyelem! Ismét elindul a Siemens Press Award

• A Siemens idei évében is a digitalizáció áll a középpontban, így a verseny témája "A városok, az ipar és az energia digitális jövője" marad• Csehország és Lengyelország csatlakozásával immár 14 országból várják a pályázatokat• A témában megjelent publikációk beküldési határideje: 2019. március 31.


2018. november 29.

Duális képzést indít a Siemens az Óbudai Egyetemen

Elindul a Siemens duális képzése az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán, villamosmérnöki alapszakon. 2019 februárjától 10 hallgatónak nyílik lehetősége részt venni a képzésben, amely támogatja szakmai fejlődésüket. Az Óbudai Egyetemmel együtt a Siemens így már három felsőoktatási intézménnyel együttműködve nyújt duális képzést egyetemi hallgatóknak.

2018. november 23.

Magyarországon is bemutatkozott a MindSphere, a Siemens IoT operációs rendszere

• A Siemens szorosabbra fűzi együttműködését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel• A MindSphere olyan ipari IoT (Dolgok Internete) alkalmazás, amely segíti a vállalatokat folyamataik digitalizációjában

2018. szeptember 26.

Magyar nyertes a Siemens Press Award regionális döntőjében

Az Index szerkesztőjének munkáját a nemzetközi zsűri a legjobb három közé választotta

2018. szeptember 14.

Kihirdették a Siemens Press Award 2018 magyarországi nyerteseit

Az Index szerkesztője, Hanula Zsolt képviselheti hazánkat a Siemens regionális újságírói pályázatának bécsi döntőjében

2018. szeptember 13.

Összetettebben látják a digitalizációt a hazai vállalatok

- Ma már komplexebben értelmezik a digitalizáció fogalmát a magyarországi vállalatok, mint két éve - A fejlesztések terén kulcsfontosságú tényező a képzett munkaerő- Egyre határozottabban fogalmazódik meg a digitalizáció, mint versenyelőnyt jelentő tényező

2018. augusztus 6.

Mérföldkő a duális szakképzésben

4 évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Siemens Zrt.A megállapodás célja a hazai gépipari duális szakképzés minőségi reformja

2018. július 11.

Még egy hónapig lehet jelentkezni a Siemens regionális újságírói pályázatára

A Siemens Press Award 2018 témája a városok, az ipar és az energia digitális jövője.  A nevezési határidő 2018. augusztus 15., a három nemzetközi nyertes egyenként 1000 eurós fődíjban részesül.

2018. június 19.

2021 elején új székházba költözik az evosoft Hungary

Magyarország egyik vezető IT vállalata, a Siemens 100%-os tulajdonában álló evosoft Hungary Kft. új irodaházat fog bérelni BudapestenA több mint 20.000 négyzetméteres irodaház fejlesztője a WING Zrt., az átadás 2021 januárjában várhatóAz új épületben rugalmas, az odaköltöző több mint 1.500 szoftverfejlesztő számára ideális irodai koncepció valósul meg

2018. május 9.

A Siemens Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) berendezéseket telepít a Százhalombatta – Pusztaszabolcs vasútvonalra

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) a Siemenst bízta meg azzal, hogy szerelje fel interoperábilis, nagysebességű vasúti közlekedést elősegítő berendezésekkel a Százhalombatta - Pusztaszabolcs vasútvonalat. A Siemens fogja biztosítani a Trainguard 200 típusú vonatbefolyásoló rendszert ETCS 2-es szinttel és rádiós irányító-központtal (RBC), valamint két Trackguard Simis IS típusú elektronikus biztosítóberendezés szállítását és üzembe helyezését. A vonalon centralizált térközöket alakítanak ki, melyeket jelenleg egyedül a Siemens képes szállítani hazánkban. Az új megrendelés részét képezi hat Wayguard Simis LC típusú vasúti sorompó-berendezés, a teljes villamosenergia-ellátás, a szerelési munkák és a távközlési eszközök is. Az üzembe helyezés tervezett időpontja 2020 decembere.

2018. május 3.

Siemens Press Award 2018: a Siemens 12 országban keresi a legjobb újságírói publikációkat

·    Keressük "A városok, az ipar és az energia digitális jövője" témában megjelent legjobb médiamegjelenéseket·    A pályázatokat Közép- és Délkelet-Európa tizenegy országából és Izraelből várjuk·    Határidő: 2018. augusztus 15.

2018. április 25.

Huszadik éve segíti a jövő mérnökeit a Siemens és a BME együttműködése

A Siemens Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem partnersége idén a 20. évébe lépett. A két szervezet együttműködése a két évtized alatt számos innovatív hallgatói kezdeményezés megvalósítására adott lehetőséget, amelyek gyakran nemzetközi megmérettetéseken is jól szerepeltek. A különleges alkalomból az idei együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírását Joe Kaeser, a Siemens AG globális elnök-vezérigazgatója is megtisztelte jelenlétével és előadást tartott a negyedik ipari forradalom társadalmi hatásairól.


2017

1 | 2 | 3

2017. július 3.

Siemens Press Award 2017: 12 ország legjobb újságírói munkáit keresi a Siemens

2017. április 13.

Új kutatás-fejlesztési projektet indít és bővíti budapesti fejlesztő-központját a Siemens Zrt.


2016

1 | 2 | 3



2015

1 | 2 | 3

2015. február 23.

Egyre több európai város kezdené meg az átállást elektromos buszokra


2014

1 | 2 | 3

2014. május 14.

Mobil CT, ultrahang és EKG vizsgálat a kistelepüléseken



2013

1 | 2 | 3


2012

1 | 2 | 3